Skip to main content

Hitvallásunk

A Life Protocol legősibb és legstabilabb tartóoszlopai:
FEJLŐDÉS és a SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

A Life Protocol csapata folyamatos figyelmet szentel az önképzésre, tanulásra, és a testi-lelki fejlődésre. Belső igényünket a többre és a jobbra olyan felsőbb indíttatások vezérlik, mint a tudomány tisztelete, önmagunk megismerése, és a megszerzett tudás által mások megsegítése.

Jelen legfőbb célunk és irányunk az úgynevezett “Biokémiai Boldogtalanságból” való kiemelés. Nyugati körülmények között túl sok fizikai és kémiai folyamat befolyásolja fiziológiánkat és ezáltal elménket, hangulatunkat. Nem csak a híradó és a bulvárújságok tudnak destruktív hatást mérni tudatossági szintünkre, hanem olyan mindennapos jelenségek, mint a toxikus nehézfémek jelenléte, krónikus vírusok aktivitása, vagy épp a súlyos mikrotápanyag-hiány.

A test megfelelő funkcionálása egy elsődleges és szükségszerű alap, hogy tovább tudjunk haladni szellemi, vagy akár spirituális fejlődésünk útján.

Csapatunk tagjai olyan emberek, akik ebben a szellemben élnek és dolgoznak. Folyamatos fejlődés mentén, hogy a legjobban tudjunk segíteni azoknak, akiknek a leginkább szüksége van rá.

Victor C. FieldsAlapító tulajdonos
alapító tulajdonos

Victor C. Fields

Táplálkozási és életmód-szakértő, Akkreditált laborelemző, Mindfulnessoktató és a Life Protocol életmódprogram alapítója.

2005 óta folyamatában foglalkozom az olyan egészséget befolyásoló tényezőkkel, mint:

  • Orthomolekuláris vitamin és ásványi anyag pótlás (Főbb kutatási területek: Jódpótlás, Rézpótlás)
  • Funkcionális táplálkozási megoldások
  • Toxikus környezeti tényezők azonosítása, helyettesítése, kivezetése
  • Betegségek ok-okozati összefüggései és lefolyása (etiológia & patogenezis)
  • Tudományos vizsgálatok módszertana és kiértékelése
  • Alvásminőség, cirkadián ritmus, fény- és hullámkörnyezet
  • Légzés, yoga, mindfulness
  • Szokások, függőségek, változás
  • Oxidatív terápiák

Tapasztalataim szerint az egészséges, tevékeny élet kialakításához ezen eszközök tengelyén kell dolgoznunk.

Bővebben rólam
Marketing vezető

Nikolics Daniella

Marketingkampányok tervezése, szövegírás, oktatásszervezés, ügyfélkommunikáció menedzselése

Hamarosan...
Természetgyógyász, életmód-tanácsadó

Raffai Katalin

Jelenleg a fő területem a testanalízis. A célom, hogy a kvantumfizikai mérésekkel segítsek az embereknek megtalálni a számukra legjobb irányt, az egészségük helyreállításához vagy megőrzéséhez.

Raffai Katalin vagyok, természetgyógyásznak és életmód tanácsadónak képződtem, de párhuzamosan mindig kerestem a gyógyítással, betegség megelőzéssel kapcsolatos készülékekben rejlő lehetőségeket.

Jelenleg a fő területem a testanalízis . A célom, hogy a kvantumfizikai mérésekkel segítsek az embereknek megtalálni a számukra legjobb irányt, az egészségük helyreállításához vagy megőrzéséhez. A mérések számszerűsége, mint pontos adat, mutatja a legkisebb változást is ami a testben létrejön, vagy megszűnik és így figyelemmel követhető a gyógyulás mértéke.

Ezzel a tudással szeretnék segíteni a hozzám fordulóknak, hogy stabilabban, bátrabban álljanak neki az életmódjuk megváltoztatásának.

Ajánlott tartalom: Mi az a kvantum fizikai mérés?

Érdeklődés a szolgáltatásokkal kapcsolatban: daniella@lifeprotocol.hu

Természetgyógyász, fitoterapeuta

Szőcs Ilona Hanna

A legutóbbi érdeklődési köreim közé tartoznak a modern táplálkozástudományi modellek, a hormonális egyensúlyvesztéssel kapcsolatos kutatások és a kannabisz gyógyászati felhasználásának lehetőségei.

Gyermekkoromat vidéken töltöttem, ahol a természettel való együttélés és a mostanság divatos „slow and healthy living” nem számított különlegességnek. Magunk termesztettük a zöldségeinket, gyümölcseinket és magunk neveltük és vágtuk állatainkat. Ez a fajta életmód egy biztos alapot adott a későbbi egészségtudatos gondolkodásmódom kialakításában.

A művészeti iskola befejezése után Budapestre költöztem, ahol eleinte Antal Vali előadásaiból és weboldaláról tájékozódva később angol nyelvű portálokról és könyvekből, illetve egyéni intuíciók alapján kiiktattam a legtöbb szintetikus tisztítószert, kozmetikumot az életemből. Ekkor ismerkedtem meg a házi natúrkozmetikumok előállításával.

Az elmúlt 15 évben folyamatosan képeztem magam, így sikerült a gyermekkorom óta fennálló pollenallergiámat és a pár évvel ezelőtt kialakult pajzsmirigy alulműködésemet megszüntetnem. Ez a siker további tanulásra ösztönzött. Szerettem volna hivatalos keretet is adni az évek alatt összegyűlt tudásomnak, így 2016-ban elvégeztem egy természetgyógyász fitoterapeuta képzést.

A legutóbbi érdeklődési köreim közé tartoznak a modern táplálkozástudományi modellek, a hormonális egyensúlyvesztéssel kapcsolatos kutatások és a kannabisz gyógyászati felhasználásának lehetőségei. Részt vettem Bartha Ákos, Eckhart Erzsébet, Dr Csomai Zita, Jane McLelland szakmai előadásain és képzésein, továbbá figyelemmel kísérem több hazai és külföldi szakember munkásságát és kutatásait.

Jelenleg egy grafikus web designer vállalkozást vezetek, mellette építem az egészségtudatosságra nevelő szakmai blogomat, ami hamarosan mindenki számára elérhető lesz.