Vállalkozó, Családanya

Tímea

10 éve kezdődött, a harmadik gyermekem születése után 2 évvel. Ekkorra a szervezetem a szülés, szoptatás, folyamatos kimerültség hatására “elfáradt”. Először, mintha homokot szórtak volna a szemembe, majd a talpam, kezem, nyakam kezdett fájni, dagadni. Végül az összes izületem begyulladt, megdagadt és teljesen kiszolgáltatott állapotba kerültem.

Élet Sjögren szindrómával

Az immunológián kötöttem ki, ahol a tapogatózás a sötétben teljesen elkeserített. Egy év próbálkozás után a Medrol nevezetű steroid, majd egy hosszú évekig szedett citostatikum elfedte a tüneteimet. 2017-ben megszületett negyedik gyermekünk és forgatókönyv szerint rá 2 évre ismét előjöttek a már sajnos jól ismert tünetek. Eszembe se jutott, hogy elölről kezdjem a protokollt.

Life Protocol

Az események gyorsan követték egymást, és egyszer csak Victornál találtam magam, aki fenekestül felforgatta az életem. Addigra már alig tudtam menni, a kisfiamat és az otthoni teendőket sem tudtam ellátni. Kaptam egy listát, mit NEM ehetek, mit IGEN, és egy sor egyéb vitamint. Ezen kívül bevezettük az időzített táplálkozást, a reggeli hideg vizes zuhanyt, a légzőgyakorlatokat és 10!!! nap múlva kezdtem érezni a pozitív hatást. Még hónapokig sántikáltam, nehezen fogtam a kezeimmel, de egy szem gyógyszer nélkül javult az állapotom. Februárban kezdtem a “terápiát”, nyár elejére már teljesen eltűnt a nyoma is mindennek.

Happy End

Nem volt könnyű, most is néha szívesen elcsábulnék, de senkinek nem kívánom azt a fájdalmat és kiszolgáltatottságot, amit átéltem. Ha nem lettem volna ilyen beteg, nem tudtam volna ilyen gyökeresen megváltoztatni az életmódom, de így már tudom, hogy összességében többet nyertem vele, mintha maradt volna minden a régiben. Megtanultam egészségesen élni és bár nehéz volt az a néhány hónap, hosszú távon egyéb betegségektől kímélhetem így meg magam. Hála érte!