Pályázati pénzügyi referens

Évi

Két gyermek születése után hat év kihagyással tértem vissza a munka világába 2017-ben.
Napi 9 órában kell kemény szellemi munkát végeznem európai uniós pályázatok területén, és e mellett két iskolás gyermeket koordinálni, ami valljuk be, nem egyszerű, ha az ember teljes munkaidőben dolgozik.

Minden napot szenvedésnek éltem meg

Az elmúlt 5-6 év alatt annyi stresszhatás érte a szervezetem, hogy az utóbbi 1-2 évben már minden munkanapot szenvedésként éltem meg. Hiába ittam meg napi három nagy adag kávét, folyamatosan csak gyenge voltam, és sokszor szédültem. A hétvégéim azzal teltek, hogy nagyrészt feküdtem, és nem volt kedvem semmihez. Azt éreztem, hogy ez így nem élet! A herpeszre mindig is hajlamos voltam, de ebben a szóban forgó időszakban havonta kétszer is előjött, és óriási fájdalommal járt. A sok rossz mellett azonban jó is történt, mert elém sodort Valakit az élet, akinek történetesen a legjobb barátja Victor! Így az Ő tanácsára eljutottam odáig, hogy segítséget kérjek.

Life Protocol

Egy nagyon komoly állapotfelmérést követően két online meeting- em volt Victorral, és már ekkor elvarázsolt a profizmusa és szaktudása. Így nem volt kérdés, belevágtam egy fél éves életmód váltó programba. Ahhoz, hogy a nagyon alacsonyan lévő energiaszintemben javulás következzen be, gyökeresen változtatni kellett az étrendemben, továbbá elkezdtük feltölteni a vitaminkészleteket Amerikából rendelt vitaminokkal. A és D vitaminból 10 napos lökésterápiával kezdtünk, emellett számos más vitamint is szedtem a Victor által megküldött napi menetrend szerint: B1, B2, Q10, magnézium, multivitamin, melatonin. Az étkezésben egyik napról a másikra ki kellett vonni az életemből a lisztet, cukrot, tésztát, margarint, hüvelyeseket, és emellett kávét és alkoholt sem ihattam a program alatt! Bevallom, nagyon megijedtem, hogy hogyan fogom mindezt kivitelezni, hiszen ez csak úgy megy, ha minden nap magamnak főzök, hogy kerüljem a tiltólistán lévő dolgokat. Victor segítségével viszont hamar belejöttem, mert szinte napi kapcsolatban voltunk, azonnal válaszolt a felmerült kérdésekre, ami egy ideig folyamatosan volt. Miket tudok főzni, mit honnan tudok beszerezni, hogyan vészeljem át az első napokat kávé nélkül, ami komoly elvonási tünetekkel járt. Légzőgyakorlatokat is végeztem reggel, napközben, és este a stressz legyőzése végett.

Happy End

Rövid idő alatt gyökeres változás állt be az életemben! Folyamatosan jött vissza az energiám, hétvégén rengeteget álltam a konyhában és élvezettel kezdtem el főzni, ami azelőtt elképzelhetetlen volt számomra. A munkában kávé nélkül sokkal energikusabb napjaim lettek. Ha buliba mentem, kizárólag vizet ittam egész este, és sokkal jobban éreztem magam, mint azelőtt! Herpesz vonalon is óriási eredményeket értünk el. Jód és réz cseppek folyamatos szedésével 5 hónapig tünetmentes voltam, ami egy hihetetlen dolog számomra. Majd sajnos újra előjött, ezért ezen a vonalon dolgozunk tovább és a fél éves program letelte után jelenleg is kapcsolatban vagyunk. A cél, hogy egy életre megszabaduljak a herpesztől! Nagyon sok mindent adott nekem a Life Protocol. Rengeteg energiát, életkedvet, a hitet, hogy másképp is lehet élni. Persze ezért ugyanúgy kell dolgoznom a jövőben is, hogy megtartsam ezt a szintet. De itt van Victor, aki egy fantasztikus ember, és bármikor kérhetek Tőle segítséget, ha úgy alakul.