Skip to main content
Egy 2018-as kísérlet a fogakba ágyazott amalgám viselkedését vizsgálta mobiltelefon frekvencia kitettség közben.
30 db, amalgámmal utólag kiegészített, természetes fogat mesterséges nyálba helyeztek és megfigyelték a higany koncentrációjának változását.
Míg 15-öt 160 perc mobiltelefon frekvencia sugárzásnak tettek ki, addig a másik 15 kontrollt elkülönítették minden lehetséges sugárzó forrástól.
A mobilnak kitett fogak esetében szignifikánsan (P <0.05) magasabb higanykoncentráció volt mérhető a mesterséges nyálban. (0.047 ± 0.020 mg/L > 0.029 ± 0.008 mg/L)

Szerintem

A vizsgálat egyedi szépsége, hogy külön fejezetet szentel a higany veszélyességének, függetlenül a sugárzástól.
Említi a rágási súrlódással vagy a nem megfelelő eltávolítással amalgámból kioldódó higany pozícióját, a lehetséges kóros folyamatokat és a komplex tünetek felismerésének kérdését.
Egyre többen ismerik fel az amalgámtömések okozta súlyos problémákat, és egyre több emberrel dolgozunk ezen a kérdésen. Ugyanakkor nem segíti a tisztánlátást, hogy Mo-n a mai napig TB támogatott, illetve ez az egyetlen ingyenes alternatíva. A fogorvosokat toxikológiáról és nehézfém biztonságról kérdezni pedig általában elég nagy kapufa.

Tanulság

Fontos észrevenni és foglalkozni az egyes sugárzással összefüggő mindennapi megoldások egészségügyi kockázatával, valamint tisztázni a közel sem egyértelmű nehézfémekkel összefüggő tüneteket.
A vizsgálat igazi tanulsága, hogy két teljesen hétköznapi dolog külön-külön is ártalmas tud lenni az egészségre, viszont egymás mellett drasztikus csapást tud mérni az emberi fiziológiára.
Említett vizsgálat ITT érhető el.

Victor C. Fields

vagyok, funkcionális táplálkozási tanácsadó, életmódszakértő, mindfulness oktató és a Life Protocol életmód program alapítója.
Az engem felkeresők és a programban érdekeltek rendszerint súlyos egészségügyi kihívással keresnek fel, megannyi terápiás irányzattal való próbálkozás után.

RÉ(s)Zletes vérképek megértése 3.rész

| Rézpótlás, Mikrotápanyag pótlás | Nincs hozzászólás
Sokan aggódnak a kötetlen réz okozta lehetséges oxidációs folyamatoktól. A szabad réz mennyiségét véli számon tartani, egy labordiagnosztikából számítható érték. Vajon mire jó, és miről ad nekünk tényleges információt? AZ…

RÉ(s)Zletes vérképek megértése 2.rész

| Mikrotápanyag pótlás, Rézpótlás | Nincs hozzászólás
RÉs(Z)letes vérképek megértése 2.rész Az előző részben végig vettük, hogy miért NEM érdemes vizsgálni a rezet szérumból, és milyen hiányosságokkal bírnak a laborok klasszikus rézértékei. Előző rész ITT.  Most pedig…

RÉ(s)Zletes vérképek megértése 1.rész

| Rézpótlás, Mikrotápanyag pótlás | Nincs hozzászólás
Bevett szokás a laborokban leginkább elérhető szérum réz és cöruloplazmin értékekkel megállapítani a szervezet rézellátottságát. Ezek a vérértékek ugyanakkor egész másról adnak nekünk visszajelzést, és csak kivételesen súlyos rézhiány esetén…

Hasznosnak találtad?

Táplálkozással és mikrotápanyag pótlással kapcsolatos tippekért csatlakozz a belső email körhöz.

Hagyjon üzenetet