Skip to main content

Egy 2020-as vizsgálatban 12 tradicionális gyógyászatban is használatos gyógynövény antimikrobális hatását vizsgálták és hasonlították össze antibiotikumokkal. A célkeresztben ez alkalommal a Lyme-kórban fontos szereplő, a Borrelia burgdorferi állt.

A vizsgálat

A vizsgálat látszólagos hátránya, hogy a baktérium egyes formáit laboratóriumi kultúrákban (in vitro) mérettették meg az egyes hatóanyagokkal szemben.
Ezzel a módszerrel ugyanakkor mérhető képet kaptak a gyógynövények tényleges antibiotikus hatásáról, megkerülve ezzel az immunstimuláció okozta torzító hatást.

7 gyógynövény bizonyított

A hosszadalmas összehasonlító vizsgálat végére 7 gyógynövény került ki győztesen, messze megelőzve a kontrollként használt három antibiotikumot (daptomycin, doxycycline, cefuroxime).
1, Cryptolepis sanguinolenta
2, Juglans nigra (Fekete dió)
3, Polygonum cuspidatum (Ártéri keserűfű)
4, Artemisia annua (Egynyári üröm)
5, Uncaria tomentosa (Macskakarom)
6, Cistus incanus (Bodorózsa)
7, Scutellaria baicalensis (Bajkáli csucsóka)
Az arany, illetve az ezüstérmes, Cryptolepis sanguinolenta és Juglans nigra még a többi versenytársat is túlszárnyalta, lévén a baktérium több formája ellen is hatékonyabbnak bizonyultak.

Eredmény

A vizsgálatot lefolytató tudósok megjegyzik, hogy a Lyme-kór összetettsége miatt érdemes további alternatívák után nézni, főleg ha azok potenciálisabbak, mint az alkalmazásban lévő antibiotikumok, és érdemes további vizsgálatokat szentelni célzott terápiák kidolgozására.
A gyógynövényes megközelítés egyértelmű előnye, hogy komplex hatóanyagok akár szinergiában hatnak egy kórokozó ellen és/vagy az immunrendszer megtámogatásán.
Hosszú távú alkalmazása pedig nem jár a mikrobiom felborulásával, ami az antibiotikus kezelések (egyik) súlyos következménye.
A vizsgálat ITT érhető el.

Victor C. Fields

vagyok, funkcionális táplálkozási tanácsadó, életmódszakértő, mindfulness oktató és a Life Protocol életmód program alapítója.
Az engem felkeresők és a programban érdekeltek rendszerint súlyos egészségügyi kihívással keresnek fel, megannyi terápiás irányzattal való próbálkozás után.

Nehézfémek a szervezetben – Kit érint a nehézfémterheltség?

| Nehézfém | No Comments
A nehézfémek okozta kihívások szélesebb palettán hatnak a nyugati világ egészségére, mint azt elsőre gondolnánk. Az elsődleges problémát nem is az általuk okozott toxicitás, mindinkább annak fel nem ismerése okozza.…

A hajhullás etiológiája I. – avagy a szelénmérgezés félreértett jelensége

| Hajhullás, Életmód, Mikrotápanyag pótlás | No Comments
Tartalomjegyzék Szelenózis Tünetek félreértelmezése Tüneti visszaesés Megtévesztő diagnosztika Megfelelő szelénformák IDŐ mint kofaktor Összegzés Egyre több esetben látom, hogy akik mikrotápanyag pótlással kapcsolatos tapasztalatokat osztanak meg egymással, gyakran egy-egy konkrét…

RÉ(s)Zletes vérképek megértése 3.rész

| Rézpótlás, Mikrotápanyag pótlás | No Comments
Sokan aggódnak a kötetlen réz okozta lehetséges oxidációs folyamatoktól. A szabad réz mennyiségét véli számon tartani, egy labordiagnosztikából számítható érték. Vajon mire jó, és miről ad nekünk tényleges információt? AZ…

Hasznosnak találtad?

Táplálkozással és mikrotápanyag pótlással kapcsolatos tippekért csatlakozz a belső email körhöz.

Leave a Reply