Skip to main content

A réz az elektrontranszport, tehát az emberi energiaellátás része. Hiánya ezáltal bármilyen kórképben vagy tünetben szerepet játszhat.
De vajon mik azok a kézzelfogható jelenségek ahol a rézhiány tetten érhető?

Őszülés

A szervezeti rézhiány legszemléletesebb jele az ősz hajszálak megjelenése.

A jelenséget kevesen élik meg pozitívan, pedig van ennek egy előnyös oldala. Az őszülés ugyanis a rézhiány egy korai státuszát mutatja. A szervezet nagyon intelligensen csoportosítja rézforrásait, így az élethez szükséges funkciók jóval előbbre kerülnek mint az örökifjú hajszín.

A folyamatnak sokféle arca létezik. Leginkább ismert a genetikai, tápanyaghiányos, és az enzimhiányos őszülés, de léteznek még oxidációs alapú, toxikológiai, immunológiai, autoimmun, valamint stressz indukálta mechanizmusok is. A réz pedig mindegyikben fontos játékos!

A gének szerepe egyre inkább visszaszorul. Egyre több gyakorlati tapasztalat utal arra, hogy a jelenség legnagyobb százalékban epigenetikai. Ez annyit tesz, hogy csak adott környezeti tényezők jelenlétében aktivizálódnak hajlamosító gének. Tehát csak nagyon ritka esetben sorsszerű az őszülés (pl.: Hermansky-Pudlak szindróma).

Az őszülés okai

A hajszínért és bőrszínért felelős melanin a melanocitákban termelődik, melynek egyik legfontosabb lépése egy tirozináz nevű rézfüggő enzim aktivitása. A többlépcsős folyamatban egy ATP7A nevű kísérő fehérje játszik közre, ami a megfelelő helyre illeszti a rezet, így aktiválva az enzimet. Ha viszont nem tud miből dolgozni, a folyamat megakad.

Hogy mitől lesz kevesebb, vagy kevésbé elérhető a réz?

1. Oxidatív stressz:

A reaktív oxidatív melléktermékek felborítják a vasháztartást ami közvetlen hatással lesz a szervezet elérhető rézkészletére. A rézpótlás ezt több irányból tudja orvosolni. Egyfelől javítja a vérképzést és ezáltal a vasháztartást, valamint a szervezet saját antioxidáns rendszerében is számos rézfüggő fehérje szerepel. (GSH, SOD, CP, Kataláz)

2. Immunfolyamatok:

Egyes súlyos patológiás jelenségeknél, az immunrendszer átcsoportosítja a rézháztartást az erősebb immunaktivitás érdekében (pl.: neutrofil granulociták) így nem jut elegendő a melanoszómák működéséhez.

3. Autoimmunitás:

Bizonyos autoimmun folyamatok (pl.: vitiligo) megtámadhatják a melanocitákat, így nehezítve melanin szintézist. Esetleírások alapján a folyamat rézbevitellel lassítható.

4. Toxikus terheltség:

A nehézfémek több irányból indukálják az őszülést. Egyfelől akadályozzák rézfüggő enzimek létrejöttét, másrészről növelik a réz ürítését a szervezetből. A terheltség mértéke megnövelt rézbevitellel szintén bizonyos esetekben kordában tartható. A szervezet fiziológiás nehézfém kiválasztásáért felelős metallo-enzimek ugyanis szintén réz jelenlétében szintetizálódnak.

5. Stressz & Energiahiány:

Az akut és a krónikus stressz különböző mechanizmussal, de súlyos terhet rónak a rézháztartásra. A stressz hormonok szintézise rézfüggő jelenség amikből ilyenkor a szervezet többet állít elő. Valamint a stressz által indukált emelkedett energiaigény (ATP termelés) is felhasználja a rezet.

Például:

• A hirtelen és a korai őszülés okát is a súlyos stressz valamilyen megjelenésének tudható be.

• Az állóképességet próbára tevők vérében is szignifikánsan lecsökken a réz.

Visszafordítható az őszülés?

A szervezeti rézhiánnyal összefüggő őszülés tudatos rézpótlással relatíve hatékonyan orvosolható. A folyamat azért túlmutat egy mezei réztermék megvásárlásán, de egy tudatos protokollba illesztéssel és a tünetek monitorozásával jó eredményeket lehet elérni. 

További cikkek Rézpótlás témában ITT.

Victor C. Fields

vagyok, funkcionális táplálkozási tanácsadó, életmódszakértő, mindfulness oktató és a Life Protocol életmód program alapítója.
Az engem felkeresők és a programban érdekeltek rendszerint súlyos egészségügyi kihívással keresnek fel, megannyi terápiás irányzattal való próbálkozás után.

Nehézfémek a szervezetben – Kit érint a nehézfémterheltség?

| Nehézfém | No Comments
A nehézfémek okozta kihívások szélesebb palettán hatnak a nyugati világ egészségére, mint azt elsőre gondolnánk. Az elsődleges problémát nem is az általuk okozott toxicitás, mindinkább annak fel nem ismerése okozza.…

A hajhullás etiológiája I. – avagy a szelénmérgezés félreértett jelensége

| Hajhullás, Életmód, Mikrotápanyag pótlás | No Comments
Tartalomjegyzék Szelenózis Tünetek félreértelmezése Tüneti visszaesés Megtévesztő diagnosztika Megfelelő szelénformák IDŐ mint kofaktor Összegzés Egyre több esetben látom, hogy akik mikrotápanyag pótlással kapcsolatos tapasztalatokat osztanak meg egymással, gyakran egy-egy konkrét…

RÉ(s)Zletes vérképek megértése 3.rész

| Rézpótlás, Mikrotápanyag pótlás | No Comments
Sokan aggódnak a kötetlen réz okozta lehetséges oxidációs folyamatoktól. A szabad réz mennyiségét véli számon tartani, egy labordiagnosztikából számítható érték. Vajon mire jó, és miről ad nekünk tényleges információt? AZ…

Hasznosnak találtad?

Táplálkozással és mikrotápanyag pótlással kapcsolatos tippekért csatlakozz a belső email körhöz.