Skip to main content

A magnéziumpótlás a stresszkezelés egyik elfogadott megoldása. De vajon elegendő-e bekapni egy kapszulát, hogy minden gondunk elillanjon?

Stresszkezelés táplálék kiegészítőkkel

A produktív nyugati világ az életmód okozta kihívásokat mindig gyorsan és hatékonyan szeretné orvosolni. Termékek milliói sorakoznak eladásra várva, és a profitérdek indukálta reklámzaj, könnyen a háttérbe szorítja a valós megoldást.

A magnézium stresszben betöltött szerepére már a 80-as években felfigyeltek. Azóta aztán – általános igazságként elfogadva az összefüggést – gyártják, forgalmazzák, és kapkodják a magnéziumot, mint a stresszes élet elleni elixírt. Ionos forma, kelát kötés, felszívódás javítók, családi kiszerelés, és egy sor másik kiegészítő megoldással próbálták még eladhatóbbá tenni, a stressz kapszulázott ellenszerét. 

A stressz és a magnézium

A stressz a szervezet nem specifikus reakciója minden olyan ingerre, amely kibillenti eredeti egyensúlyi állapotából, és alkalmazkodásra kényszeríti. Tehát mint funkció nélkülözhetetlen a túléléshez. Mi több, ettől vált az emberi faj ennyire adaptibilis túlélővé. 

A magnézium több mint 3500 azonosított sejtszintű folyamatban játszik szerepet, így mindenképp fontos eszköze a szervezetben történt változásoknak. 

Akut stressz hatására megnő a plazma magnézium szintje, valamint ürítése a vizeleten keresztül. A kiváltó stresszor megszűnése után az idegrendszer visszakapcsol regeneráló üzemmódba (paraszimpatikus tónus), ami csökkenti a magnézium felhasználást, és növeli a készletek visszatartását. Ez egy fiziológiás jelenség, amely elősegíti az alkalmazkodást. 

A modern világ stressz tünetei

A nyugati civilizáció mindennapjaira ugyanakkor a krónikus-kognitív stressz jellemző, ami egy állandó terhet ró a magnézium háztartásra. 

Kognitív attól lesz a stressz, hogy nem valós stresszor (pl.: cápatámadás) váltja ki a változást, hanem gondolati szinten, mi magunk generáljuk. A központi idegrendszer ugyanis nem tesz különbséget a megélt és az elképzelt fenyegetettség között. Úgy a múlton való rágódás, mint a jövőn való aggodalom valós stresszel megegyező változásokat tud indukálni az emberi szervezetben, és így az ásványi anyag háztartásban. 

A modern kor embere hajlamos ezekkel a gondolati stresszorokkal naphosszat büntetni magát, és ezzel krónikussá téve a folyamatot. Míg az akut stressz esetén hirtelen nagy igénybevétel után egy regenerációs fázis következett, úgy a krónikussá vált stressz során hiányos, vagy túl rövid ez a szakasz.

A krónikus-kognitív stressz jelensége aztán egy sor életet megnehezítő tünetben jelenik meg: 

  • Álmatlanság
  • Fejfájás
  • Túlstimuláltság
  • Fázékonyság
  • Hideg végtagok
  • Általános gyengeség
  • Szédülés
  • Fényérzékenység
  • Fáradékonyság
  • Alacsony vérnyomás
  • Izzadékonyság
  • Megszédülés felálláskor
  • Sós ízek kívánása
  • Fáradtsággal súlyosbodó derékfájás
  • Koffeinérzékenység
  • Emelkedett pulzus
  • Fizikai aktivitás indukálta fejfájás
  • Emelkedett pulzus
  • Alacsony testhő

A sort még sajnos folytathatnánk. A felsorolás ugyanis „csak” a stressz közvetlen tüneteit tételezte. Az állandó szimpatikus tónus (fight or flight) a túlélést szolgálva ugyanis átcsoportosítja a szervezet erőforrásait. Ilyenkor olyan szervrendszerek kerülnek háttérbe, mint az emésztő- vagy az immunrendszer, amelyek szintén fontos játékosok a hosszú távú életben maradás tengelyén.

Az említett lista nagy része szoros összefüggésben áll a magnézium és még jó pár másik ásványi anyag háztartásával. 

Tényleg stresszoldó a magnézium?

Annyi bizonyos, hogy a magnézium egy esszenciális szereplő a stressz megélésének valamennyi lépcsőfokában. Ugyanakkor a magnézium pótlása nem szükségszerűen jelent megoldást a folyamatos igénybevételre. A probléma ugyanis nem a magnézium relatív hiánya, hanem a regenerációs fázis (rest & repair) túl rövid mivoltja vagy súlyos esetben teljes hiánya. 

Az idegrendszer paraszimpatikus tónusa teszi lehetővé, hogy az élelemből magnéziumot vegyünk fel, illetve, hogy ne ürítsük azonnal. 

Tehát, a magnéziumpótlás nem megoldás, vagy legalábbis nem az első lépése a stressz kezelésének. Miután sikerül kordában tartanunk kontrollálatlan gondolatinkat, úgy a magnéziumpótlás egy LEHETŐSÉG, a stressz okozta károk helyreállítására. 

Mindezek után a jobb magnézium ellátottság már egy remek eszköz az újonnan felmerülő stresszel való szembenézésre. 

Természetes megoldások stressz ellen

A krónikus és életet megnehezítő distressz ellen igenis érdemes felhúzni a kesztyűt. 

Légzés

Az egyik leghatékonyabb eszköz a légzés tudatos alkalmazása. A csökkent oxigénfelvétel, az alhasi légzés, és a lassú orrlégzés mind paraszimpatikus idegrendszeri folyamatokat aktivál, tehát segíti a regenerációs fázist.

Alvás

A regeneráció legfontosabb szereplője az alvás. A megfelelő mennyiség, mélység, és az alvásfázisok egészséges váltakozása egy olyan inaktív állapotot idéz elő, ami során a szervezet képes ellensúlyozni a stressz okozta igénybevételt.

Mindfulness

A stresszkezelési technikák csúcsa pedig a mindfulness. Egy kognitív módszer, ami segít azokat az agyterületeket aktiválni, ami a tudatos jelenlétéért felelős, ezzel háttérbe szorítva a múlt és jelen okozta vélt fájdalmakat. 

Ha ezeket a megoldásokat rendszeresítjük és gyakoroljuk akkor a magnéziumpótlásnak igenis lehet létjogosultsága stresszkezelés tekintetében. 

Összefoglaló

Röviden a magnézium egy nélkülözhetetlen szereplő az adaptív folyamatokban. Ugyanakkor, mint a stresszkezelés egyik lehetőségét, a profitérdek helyezte a tényleges megküzdési technikák elé. Pedig a nyugati élet okozta stresszt nem lehet ásványokkal helyettesíteni, sokkal inkább érdemes, rákészülni, észrevenni és tudatosítani. 

Ne feledjétek a tudatos stresszkezelés nélküli magnéziumpótlás nem más, mint egy nagyon drága pisilés.

Victor C. Fields

vagyok, funkcionális táplálkozási tanácsadó, életmódszakértő, mindfulness oktató és a Life Protocol életmód program alapítója.
Az engem felkeresők és a programban érdekeltek rendszerint súlyos egészségügyi kihívással keresnek fel, megannyi terápiás irányzattal való próbálkozás után.

RÉ(s)Zletes vérképek megértése 3.rész

| Rézpótlás, Mikrotápanyag pótlás | Nincs hozzászólás
Sokan aggódnak a kötetlen réz okozta lehetséges oxidációs folyamatoktól. A szabad réz mennyiségét véli számon tartani, egy labordiagnosztikából számítható érték. Vajon mire jó, és miről ad nekünk tényleges információt? AZ…

RÉ(s)Zletes vérképek megértése 2.rész

| Mikrotápanyag pótlás, Rézpótlás | Nincs hozzászólás
RÉs(Z)letes vérképek megértése 2.rész Az előző részben végig vettük, hogy miért NEM érdemes vizsgálni a rezet szérumból, és milyen hiányosságokkal bírnak a laborok klasszikus rézértékei. Előző rész ITT.  Most pedig…

RÉ(s)Zletes vérképek megértése 1.rész

| Rézpótlás, Mikrotápanyag pótlás | Nincs hozzászólás
Bevett szokás a laborokban leginkább elérhető szérum réz és cöruloplazmin értékekkel megállapítani a szervezet rézellátottságát. Ezek a vérértékek ugyanakkor egész másról adnak nekünk visszajelzést, és csak kivételesen súlyos rézhiány esetén…

Hasznosnak találtad?

Táplálkozással és mikrotápanyag pótlással kapcsolatos tippekért csatlakozz a belső email körhöz.

Hagyjon üzenetet