Skip to main content

Egyre több esetben látom, hogy akik mikrotápanyag pótlással kapcsolatos tapasztalatokat osztanak meg egymással, gyakran egy-egy konkrét ásványnak vagy nyomelemnek tudják be hajhullásuk okát. Erre a sorsra jutott a szelén mérgezettség félreértése is, pedig a téma ennél jóval komplexebb. 

Szelenózis / Szelén toxicitás

Szelenózisról, vagy szelén mérgezettségről akkor beszélhetünk, amikor a szövetekben felhalmozódott szelént nem tudja elég gyorsan kiválasztani a szervezet és ez tüneteket okoz. Sokan ezt a folyamatot vélik hujhullásuk elsődleges okának. 

A feltevés elsőkörben logikus ugyanis, a szelenózis egyik tünete a hajhullás. 

Amikor szelént szedek
⬇️

elkezdődik a hajhullás
⬇️

tehát szelenózisom van.

A legtöbbször ezen egyszerű logika mentén szokták megítélni a hajhullás hátterét. Ugyanakkor érdemes több etiológiai tényezőt is bedobni a kalapba mielőtt erre a konklúzióra jutunk. 

1. Tünetek félreértelmezése

A szelenózis egy tünetegyüttes, melyből a hajhullás csak EGY a sok közül. Olyan tünetek is megjelennek ilyenkor mint:

  • Hasmenés
  • Hányinger
  • Fáradtság
  • Ízületi fájdalom
  • Hyperreflexia – túlzóan reagáló szomatikus reflexek
  • Körmök, fogak elszíneződése
  • Körmök deformációja, törékenysége
  • Paresztézia – fizikai okoktól független érzetek
  • Zavart gondolkodás
  • Ingerlékenység
  • Bőrkiütések
  • Fokhagyma szagú lehelet
  • Fémes íz a szájban

Mondhatjuk, hogy a szelénmérgezés tünetei hasonlítanak számos más mérgezés tüneteihez. Tehát látható, érezhető, tapasztalható… és úgy egyáltalán igen kellemetlen. 

A tünetek pedig bőségesen túlmutatnak hajhulláson és nem is azzal kezdődnek.

Nagyobb százalékban jelenik meg a hasmenés, hányinger, fáradtság, vagy a körmök elváltozása. Sőt, a toxicitás első szakaszában is inkább jellemzőbb a hasmenés és a hányinger, mint a hajhullás. Ez egy érthető mechanizmus a szervezet részéről, lévén fontosabb megszabadulni a felhalmozott toxintól, mintsem korlátozott energiát csoportosítani a hajnövekedésre. 

A többi tünet a toxicitás krónikussá válásával jelentkezik, majd az expozícióval arányosan állnak fenn, vagy épp enyhülnek.

Tehát a szelenózissal összefüggő hajhullás NEM önmagában jelenik meg, hanem a többi mérgezéses tünettel párhuzamosan! 

Ennek ellenére sokan tapasztalják, hogy szelénpótlással párhuzamosan felerősödik a hajhullás. Vajon létezhet, hogy a hajhullás, nem a szelenózison keresztül, de mégis összefügg a szelénpótlással? 

A tapasztalat azt mutatja igen. 👇

2. Tüneti visszaesés, javuló egészség – avagy mérgezés helyett adaptabilitás

A szelén az egyik esszenciális nyomelem, amely számos fiziológiás folyamathoz nélkülözhetetlen. A szelenoproteinek csoportjának keresztelt enzimcsalád elsősorban antioxidáns feladatokban vesz részt. Ilyenek például:

  • tioredoxin-reduktázok
  • jódtironin-dejodinázok
  • tetrajód-tironin-5′-dejodináz
    glutation-peroxidázok
  • formiát-dehidrogenázok
  • glicin-reduktázok
  • metionin-R-szulfoxid-reduktáz
  • szelenofoszfát-szintetáz

…és még sokan mások

Mikor ezek az enzimek elkezdenek aktívabban részt venni élettani folyamatokban, megváltozik a test energiaegyensúlya. Az antioxidáns hatásokon keresztül felszabaduló erőforrásokat a szervezet nagyon hatékonyan újrakalkulálja az aktuális prioritás fényében

Amennyiben testünk eddig tápanyaghiányos (pl.: szelénhiányos) környezethez alkalmazkodott, úgy a prioritás természetesen a túlélés volt. Szelénpótlás következtében, (a javuló antioxidáns rendszeren keresztül) javul az energia disztribúció, és olyan folyamatok is kaphatnak belőle, amelyek eddig csak nagyon limitált mennyiségben. 

Ilyen például az egyik leginkább energia (ATP) igényes szervrendszer, az immunrendszer, aminek működése számos feltételhez kötött. Ha nincs elégséges energia, tápanyag, vagy paraszimpatikus tónus, úgy egész egyszerűen nem kezd bele krónikusan tobzódó feladatokba. 

Képzeld el, hogy minden nap 16 órát dolgozol és szinte csak aludni jársz haza. Mindössze arra jut időd, és energiád, hogy naponta levidd a szemet és elmosogass. Majd egyszer csak, 20 év becsületes szolgálat után, elküldenek kényszerszabadságra. Ekkor realizálod, hogy 20 éve nem mostad le az ablakot, nem porszívóztál…és a padlásról inkább ne is beszéljünk. Ha nem küldenek el szabadságra, észre sem veszed, csak mész tovább a fennmaradáshoz szükséges minimum energia befektetéssel. Viszont így, hogy van rá lehetőség, még vér és verejték árán is, de nekiállsz behozni a sokéves lemaradást. 

A szervezeti energiagazdálkodás is hasonlóképp zajlik. Az immunrendszer is ilyen formán reagál a szelén ellátottságra, mint ahogy az ember egy hőn áhított szabadságra, hosszas munka után. A jelenséget többen megfigyelték és leírták tudományos keretek között.

Hajhullást ugyanis előidézhet: immunológiai és hormonális átrendeződés, vagy akár toxikus nehézfémek jelenléte. Mindegyik folyamat szerves részét képezi a szelén. 

Természetesen más okai is lehetnek a hajhullásnak, mint mitokondriális diszfunkciók, tápanyaghiány, autoimmunitás, de a szelén pótlásra reagáló hajhullás ezekben nem játszik olyan fontos szerepet. 

Tehát kijelenthetjük, hogy közvetve tényleg a szelén indukálja a hajhullást, csak épp NEM a toxicitáson keresztül, hanem fontos adaptív folyamatok melléktermékeként. 

Ezen fiziológiás funkciókat támogató (“tavaszi nagy takarítás” jelleggel működő) folyamatok konzisztens és tudatos mikrotápanyag pótlással kordában tarthatók. Mi több, a rendszeresség segíthet az állandó mikrotápanyag ellátottsághoz való adaptibilitásában. 

Összességében nem az a megoldás, hogy az első elhullajtott tincsre szigorú szelén mentességgel reagáljunk és a szelént azonnal toxikussá nyilvánítsuk. 

Valamint ne felejtsük el, hogy aki komplex életmódváltást kezdeményezett és/vagy épp súlyos egészségügyi kihívásoktól próbál megszabadulni, az nem CSAK szigorúan szelént fog pótolni. Előkerülnek nyomelem komplexek, vitaminok, ásványi anyagok és egy sor másik kiegészítő, amelyek hasonló mechanizmuson keresztül adaptív öngyógyító folyamatot indíthatnak el a szervezetben, aminek gyakori velejárója az ideiglenes hajhullás. Réz, jód, A-vitamin, bór, csak hogy párat említsek a legismertebb gyanúsítottak közül.

Ebből a palettából kiválasztani és megvádolni a szelént, (pusztán csak azért mert erről hallottunk, mint lehetséges mérgezést okozó kiegészítő) elég “hit-&-miss” jellegű próbálkozás lenne. Különösképpen, mert a fentebb említett szelenózis jelenség is komplexebb tünetegyüttessel jár, mintsem önmagában a hajhullás. 

3. Mennyiségi standardok és a megtévesztő diagnosztikai lehetőségek

Az ajánlott, vagy épp a ténylegesen előnyös szelénbevitel mennyisége a mai napig nem standardizálható. Az egy más kérdés, hogy sok intézmény ettől függetlenül már standardizálta. 🙃

Nagyon sokat számít a beviteli rendszeresség, forma, és a táplálkozási szelénbevitel. Mi több, ide tartozik még az élőhely is, lévén a talaj szelén ellátottsága determinálja a táplálékkal bevitt szelén lehetséges mennyiségét. Magyarország termőtalaja ebben a tekintetben elég szegényes. Ez egy fontos tényező, lévén a legtöbb esettanulmány vagy mérgezéses leírás olyan helyekről származik, ahol a megfelelő szelénellátottságon TÚL pótolták a szelént, hosszú távon, és nagy mennyiségben

 

Szelénszint vizsgálat teljes vérből

A szelenózist megerősíteni kívánók, manapság nagyon tudatosan, teljes vérből való szelén szintet vizsgálnak. Kezd elterjedt jelenséggé válni, hogy aki meglátja az első elvesztett hajszálat hajmosás után, azt elküldik szelénszint mérésre. Az ötlet nem rossz, hiszen mint ásvány arányosabban mutatható ki az intracelluláris térből, mintsem a szérumból. Csakhogy több kihívás is akad vele.

Egyrészt a tünetek megjelenése (mármint a tényleges toxicitás tünetei, lásd: 1, Tünetek félreértelmezése) nagyon széles spektrumon mutatkozik meg. CSAK MINT A SZÉRUM ESETÉBEN! Tehát hajhullás tekintetében gyakorlatilag mindegy, hogy melyiket vizsgáljuk, mert egyik vizsgálati módszer sem elég szenzitív pontos standardok felállításához. 

Másfelől a teljes vérből való szelén vizsgálat még kevésbé vizsgált mint a szérum, így még kevesebb információból lehet következtetni, hogy mi a sok és mi a kevés. A legtöbb toxikózist leíró tanulmány szérum, vizelet, vagy post mortem biopsziákkal vizsgálta a szelén szinteket. Ezzel szemben megerősített szelenózis során ritkán készült teljes vérből való vizsgálat, legalábbis tudományos keretek között.  

Ilyen tekintetben informatívabb a lehetséges tüneteket összevetni a szérum szelén szinttel és a vizelet szelén mértékével. A post mortem vizsgálatoktól ez esetben eltekinthetünk, mert akkor már kevésbé tulajdonítunk jelentőséget a hajhullásnak. 

Számos intézmény fogalmazta meg a teljes vér szelén szintjével kapcsolatos javaslatait, ami megközelítőleg 100-300 mcg/L közötti tartományt fed le. A tényleges toxicitás valahol 500-600 mcg/L magasságban kezd(het) el megjelenni, noha én találkoztam 750 feletti szelén szinttel is…és a haj még mindig tartott 😎

Hipotézis

Amikor ilyen nagy szórásban jelennek meg tünetek, hatékonyabb sávosan megjelölni a kimeneteket. Tehát, hogy adott korcsoport, nem, vagy egészségügyi paraméterek mentén, mekkora minimum és maximum értékeknél jelent meg a toxicitás és milyen súlyossággal. 

Például.: Melyik az a minimum beviteli mennyiség és minimum laborérték, amelynél megjelenik a hajhullás 30 éves sportoló nők körében? 

Azon túl, hogy nem túl sokan jelentkeznének hasonló vizsgálatra, standardizálható vérszintek és beviteli mennyiségek kidolgozására továbbra is alkalmatlan lenne. Ugyanakkor nekünk legalább beszédesebb adataink lennének a témáról. 🤓

Szérum szelén szint

A toxicitást vizsgáló jelentések összesítője szérum szelén szintek esetében szintén nagyon széles skálán jelenik meg. Akut toxicitás esetében 400-30.000 mcg/l-t határoz meg mint lehetséges referencia, ahol tünetek jelentkezhetnek. 

Ilyen értékekkel elsősorban gyilkossági kísérletek esetleírásban olvashatunk. A merényleteket természetesen nem multivitaminnal kíséreltek meg elkövetni, hanem fegyver tisztító kenőanyagokkal. Ezek az ipari készítmények a magas szelénsav tartalmuk mellett azért salétromsavat is tartalmaznak egy sor másik NEM belső fogyasztásra szánt komponens mellett. Ez a jelenség kevésbé vonatkozik a tudatos mikrotápanyag pótlással operálók szűk körére…kivéve persze, ha ezt a cikket hajhullással küzdő gyilkosok is olvassák. 🙃

Ugyanakkor az ipari balesetekből származó, irreálisan magas szelén tartalmú ásványi anyag komplexek használata már elég jól párhuzamba vonható egy mindennapi vitaminpótló életével. 👇

Mennyi az annyi?! 

Egy több mint 200 főt érintő 2008-as esetleírás, beszámolt egy táplálék kiegészítőről, melybe a javasolt napi szelénbevitel (55 mcg) közel 760-szorosa került. 

Összehasonlítási alapnak: egy átlag vitaminszedő napi 100-200 mcg szelént pótol, legnagyobb százalékban valamilyen kevert formából, melynek később szintén lesz jelentősége. Ezzel szemben a félresikerült készítményből napi 41.798 mcg szelén volt, ráadásul egy szervetlen formában, mely még inkább tetézi a toxicitás jelenségét. 

A vizsgálat érdekessége, hogy mikor megannyian, változatos tünetekkel jelentkeztek a terméket ajánló szakembernél, az női zavarában azt javasolta, hogy szedjenek kétszer annyit a készítményből. Tehát többen voltak, akik hetekig, illetve akár több mint 3 hónapig, akár napi 80.000 mcg szelént pótoltak.

Átlagosan 989.000 mcg-t fogyasztottak ebben a periódusban, de volt olyan aki összesen 5.875.000 mcg-t, ami 5875 mg tehát közel 6 GRAMM. 

Természetesen nagy személyes különbségek voltak, de többen voltak a félresikerült termék tesztelői közül azok, akik az ajánlott napi beviteli mennyiséget átlagosan 1068-szorosan lépték túl! Remélem sikerült éreztetni a magnitűdjét a beviteli mennyiségek különbségének, ami a tényleges toxicitáshoz szükséges…és amiről meggyőzzük magunkat, hogy nekünk van mert hullik a hajunk. 

A vizsgálat eredménye:

Az érintettek csak 70%-ának hullott a haja, ami 90 nappal később már (az elérhető adatok szerinti) 29%-ra csökkent. 

Félreértés ne essen! Akinek hullott a haja annak nagyon. Voltak, akik a teljes hajkoronájukat és testszőrzetüket is elvesztették. Sőt páran idegrángástól szenvedtek, levált a körmük, mállott a bőrük, és egy valaki kórházba is került. A toxicitással járó hajvesztés egy igenis létező jelenség. De mindenképp érdemes végig gondolnunk, hogy ez mennyire vonatkoztatható ránk.

4. Megfelelő szelénformák

Az ásványianyag pótlással elért szelenózis hipotézisébe az eltérő szelén formák alkalmazása veri bele az utolsó koporsószöget.

A szelenózis előidézését ugyanis különböző formák eltérő mértékben képesek indukálni. Ez a különbség a szelén kiválasztásán keresztül érhető tetten. A szervetlen szelén formák könnyebben halmozódnak fel a szervezetben, sőt alacsonyabb koncentrációban is okoz toxicitást. Ezzel szemben a szerves formákat könnyebben üríti a szervezet. 

Az igazi paradoxon, hogy a tudatos mikrotápanyag pótlással foglalkozók már évek óta megfelelő szerves formákat alkalmaznak, megbízható márkáktól (Life Extension, Jarrow, GAL, Swanson). A legtöbb komplex vagy multivitamin már nem is használ szervetlen formát, vagy csak minimális mennyiségben. Mégis sokszor egy-egy hajhullással kapcsolatban felmerült kérdésre, megfelelő formákat használó, gyakorlott mikrotápanyag pótlók javasolják a szelén mellőzését, illetve a teljesen inkonkluzív szelén szintek vizsgálatát. 

Többen már hajmeresztő logikával próbálnak valamilyen rendszert kialakítani, amivel még pont nem lesz toxicitás, de még lesz elegendő szelén. Mint:

“minden második csütörtökön 200 mcg”

“kedden és vasárnap 50 mcg ”

…és hasonlók. 

Pedig a most ismert és használt leginkább elterjedt formáktól ezt gyakorlatilag lehetetlen elérni! 

Megvan még “a nagy szelén mérgezés” napi 40.000-80.000 mcg mennyiséggel? Nah azok a szerencsétlenek szervetlen szelént (nátrium-szelenit) kaptak ilyen acélos dózisban. 

Tehát még a nehezen kiválasztódó, mérgezőbb szelén formából is sok százszorosát kell elfogyasztani, és hosszú heteken-hónapokon keresztül, míg kialakul a tényleges szelenózis és a következményes hajhullás. Nem mellesleg az érintettek közel egyharmada nem is tapasztalt hajhullást!

Jutott eszembe még egy vizsgálati ötlet amire lehet nem sokan jelentkeznének. 😀 Megnézném mi történne hasonló mértékű (40.000 mcg ) szerves szelén forma (pl.: metilált-szelenocisztein) bevitelnél, hónapos periódusokon keresztül.

5. IDŐ – mint fontos kofaktor

A mikrotápanyag pótlással kapcsolatos jelenségeket a legtöbben félreértelmezik. 

Sokan olyan hatásmechanizmus szerint képzelik el a tápanyagpótlást mint a gyógyszerszedést vagy a kábítószerhasználatot. Tehát, hogy beveszek egy táplálékkiegészítőt, majd 15-20 percen belül elindul egy érezhető hatás a szervezetben. 

A valóságban ez egészen másképp manifesztálódik. A mikrotápanyagok MEGADJÁK A LEHETŐSÉGET, hogy szervezet funkcióihoz szükséges enzimek, hormonok, folyamatok kialakuljanak, majd elvégezzék feladatukat. A folyamat kialakulásához manifesztálható IDŐ szükséges. Ha túl szűk perióduson keresztül szemléljük a jelenséget, úgy valótlan visszacsatolást kapunk. 

Emlékezzünk vissza, a legutóbbi a “járványügyi kezelések” kifejlesztésében is az IDŐ volt amit meg akartak spórolni. És milyen jól sikerült?! 😏

Mindennapi példával élve olyan ez, mintha annyira közel állnánk a TV-hez, hogy már túl homályos lenne a kép és nem is látnánk milyen műsor megy éppen. Gyakran hátrébb kell lépnünk egyet, hogy láthassuk a nagy egészet, egy teljesebb perspektívából. És ehhez esszenciális az IDŐ! 

Úgy a szelenózis, mint a hajhullás sem standardizálható olyan szemléletből ahogy sokan interpretálják:

“Tegnap nem vettem be a szelént és nem hullott a hajam, ma pedig bevettem és hullott.” 

Sőt, a mikrotápanyag ellátottság okozta tényleges metabolikus változások megfigyeléséhez az időn túl KONZISZTENCIA is kell. Persze ki akarná ugyanazt csinálni hónapokig, amitől (azt hiszi, hogy) hullik a haja?!?! Mégis a megoldás itt bújik meg amikor mikrotápanyag pótlásról van szó. 

Kitartani amellett, hogy megadjuk a szervezetnek amire szüksége van, még akkor is, ha ez számunkra idő és energiabefektetéssel vagy Urambocsá’ némi hajhullással jár.

A Life Protocol sikertörténetei egyértelműen ezt a mintázatot támasztják alá:

  • Egy 37 éves hölgy a program megkezdése után erős hajhullással küzdött. 6 hónapon keresztül egyre erősödött a jelenség, majd egyszer csak vissza nőtt az összes haja, ami elmondása szerint szebb és még több is lett.
  • Egy 36 éves hölgy már a program előtt brutális mennyiségű hajhullásról számolt be, ami a program elején még sarkalatosabban előjött. Ő konkrétan hajszálra pontosan megszámolta a hajmosásokkal elvesztett szálakat, amik 700-tól akár 1000-es nagyságrendig tartottak. 4 hónapos kitartó életmódváltást követően egyszer csak 350 szál alá csökkent, amit már évek óta nem tapasztalt.
  • Egy 46 éves 3 gyerekes anyuka súlyos mikrotápanyag hiánytól és autoimmunitástól szenvedve hajának tetemes hányadát elvesztette, mely a program elején még hangsúlyosabban megritkult. 6 hónap után elmondása szerint több haja lett, mint az első terhessége előtt. 

A sort természetesen folytathatnánk. Ugyanakkor ezek a példák is jól mintázzák, hogy a szelén pótlás, a hajhullás megoldása, meg úgy az egész emberi regeneratív folyamat nem egy sprint, hanem egy maraton.

Valamint fontos azt is észrevennünk, hogy ilyen komplex jelenségeknél mennyire fontos befolyásoló szerepe van a kontextusnak. Tehát gyakran a megfelelő formánál, mennyiségnél vagy szérum szintnél fontosabb az IDŐ és a KONZISZTENCIA. 

Összegzés

Tehát eredeti felvetésünk, miszerint:  

“Amikor szelént szedek
⬇️

elkezdődik a hajhullás
⬇️

tehát szelenózisom van”

…ezennel megdőlni látszik! 

Láthattuk, hogy: 

  1. A szelenózis tünetei együtt jelennek meg a hajhullással és nem a hajhullás önmagában.
  2. A szelénmérgezés első fázisában inkább a kiválasztást elősegítő tünetek jelennek meg intenzívebben, mint a hasmenés vagy a hányinger.
  3. A szelén ellátottság önmagában képes indukálni olyan adaptív hormonális vagy immunológiai folyamatokat, amik képesek hajhullást okozni. Ez NEM egyenlő a toxicitással!
  4. Van, hogy megerősített toxicitás esetén sem alakul ki a hajhullás.
  5. Szervetlen formákból többszázszoros mennyiségre van szükség, akár hónapos periódusokon keresztül, hogy tényleges szelenózis kialakuljon.
  6. A szerves szelén formák nyílt szemléletű tápanyagpótló körökben elterjedtebbek, és a velük való szelenózis elérése még kevésbé valószínű.
  7. A szelenózist megerősíteni vélő laborlehetőségek korlátoltak és hajhullásunk igazolására feleslegesek.
  8. Az mikrotápanyag pótlás során tapasztalható tünetek interpretálásához fontos kofaktor az idő és az egészség megannyi más kontextusa. 

Összességében a szelenózissal összefüggő hajhullás egy valószerű jelenség, és akár komolyan is kéne vennünk, ha akármennyire is érintené a közép-európai lakosságot. Ugyanakkor a hajhullás megjelenése sokszor félreértést szül, és hibás következtetésre juthatunk a bevitt makrotápanyagok mennyiségét illetően. Merjünk konzisztensek lenni legalább olyan periódusban, amin keresztül a szervezet regeneratív folyamatai végbemennek, és jóllehet egy tisztább képet kapunk a szelénről is. 

for Life
Vic

Felhasznált irodalom: 

Victor C. Fields

vagyok, funkcionális táplálkozási tanácsadó, életmódszakértő, mindfulness oktató és a Life Protocol életmód program alapítója.
Az engem felkeresők és a programban érdekeltek rendszerint súlyos egészségügyi kihívással keresnek fel, megannyi terápiás irányzattal való próbálkozás után.

Tudatos életmód az ünnepek alatt (IS)

| Életmód, Mikrotápanyag pótlás, Táplálkozás | No Comments
Többször megkaptam a kérdést, hogy vajon mi történik ha nem sikerül tökéletesen kivitelezni egy protokollba rendezett életmódot. Jogos a feltevés, lévén a karácsony pont egy olyan időszak amikor bőségesen van…

Nehézfémek a szervezetben – Kit érint a nehézfémterheltség?

| Nehézfém | No Comments
A nehézfémek okozta kihívások szélesebb palettán hatnak a nyugati világ egészségére, mint azt elsőre gondolnánk. Az elsődleges problémát nem is az általuk okozott toxicitás, mindinkább annak fel nem ismerése okozza.…

A hajhullás etiológiája I. – avagy a szelénmérgezés félreértett jelensége

| Hajhullás, Életmód, Mikrotápanyag pótlás | No Comments
Tartalomjegyzék Szelenózis Tünetek félreértelmezése Tüneti visszaesés Megtévesztő diagnosztika Megfelelő szelénformák IDŐ mint kofaktor Összegzés Egyre több esetben látom, hogy akik mikrotápanyag pótlással kapcsolatos tapasztalatokat osztanak meg egymással, gyakran egy-egy konkrét…

Hasznosnak találtad?

Táplálkozással és mikrotápanyag pótlással kapcsolatos tippekért csatlakozz a belső email körhöz.